Elkészült a sokak által már nagyon várt BAKIPARÁDÉ a filmhez:
A tervek az Időugrókkal pedig a következő: egy sorozat lesz belőle. Az első részt tekintsétek egy dupla részes évadnyitónak, a következő részek pedig 45-50 percesek lesznek. A második rész, Alternatív Jelen forgatókönyve már kész, és ahogy az első rész végén is láthattátok már a forgatások is megkezdődtek. A harmadik rész címe Végső Múlt, amelynek a forgatókönyvét már el is kezdtem írni.
A második rész várható megjelenése körül-belül október vége.
A Duel Monsters 3ik részének pedig majd június-július körül állok neki.
14.-én elkészült és 15.-én fel is kerül a youtubra. Ebben a pillanatban 4000megtekintése van tehát 2 nap alatt, és a kommentek is nagyon pozitívak, néhány idézet:
“Le a kalappal srácok! Vannak persze hibái a filmnek, amiket már leírtak itt előttem páran, de a sztori és két-három szereplő játéka simán feledteti ezeket. Hollywoodban dollármilliókat költenek még a legbugyutább filmekre is, erre pár magyar fiatal összejön, és szinte a semmiből leforgat egy fantasztikus filmet. Várom a folytatást!”
“Áh, ez nagyon jó lett! Összehozni egy ilyen hosszú filmet, ami még ráadásul érdekes is… Már alig várom a következő részt!!!! “
“Nem hittem volna,hogy a magyarok tudnak még jó filmet csinálni Nagyon jó lett,és nagyon várom a folytatást. <3 <3 Grat. a rendezőnek,és a szereplőknek:) “
“Végignéztem, minden percét élveztem.Aki a kommentek alapján dönti el hogy végig nézze a filmet annak azt ajánlom hogy igen!Nagyon jó film.Csak gratulálni lehet a készítőknek hogy bele kezdtek egy ilyen hosszú filmbe, és hogy ilyen jól el lett készítve!”
A www.halidvud.hu-amatőr filmes oldalon a “hét filmje”-ként vagyunk a főoldalon.
A film egyénként erre tekinthető meg:
A második részről pedig hamarosan elkezdem csepegtetni az infokat
Nos, ez a feltöltési sebességtől függ, mert a film ELKÉSZÜLT! Ide fogom felrakni amint feltette a youtube. 102 perc és 4,7 giga szóval ellesz vele a net
UPDATE: Buzi youtube letiltotta a videót 235 országban, mert benne van Evanescene – My Immortal száma. Vághatom újra….
Bizony, a film forgatása 2011.12.21 -én kezdődött és 2012.05.13-án fejeződött be, így hivatalosan is végeztünk a forgatással, most csinálom a végső vágást, hangvágást, effektezést, szóval érdemes lesz figyelni az oldalt a megjelenéssel kapcsolatban.
Bár már tegnap átléptük a youtubeos700.000-es nézettséget, de akkor nem volt időm postolni, ez viszont azt is jelenti, hogy egy kicsivel több mint 1 hónap alatt 200.000 errel nőtt a nézettségünk, ami rengeteg, az eddigi növekedéshez képest.
És ráadásul ezúttal nem csak a Yugiohs filmek miatt nőtt, a Főben Járó Bűnösök már 8900 as, a Júdás aranya 4500as nézettség felett jár.
Az Időugrók promo anyagai is vonzzák a népet, a teaser 3433, a trailer 6623, a sneak peak 2083 a tv spot pedig már 1112 nézővel büszkélkedhet! Ezeket egybe ITT LÁTHATOD!
Az Időugrók egyébként egész jól halad, a forgatás/vágás/utómunka olyan 80% körül jár, szóval május vége, június eleje lehet a megjelenés dátuma.
Sokan kérdeztétek mostanában hogy, hogyan áll az Időugrók, nos még elég sok van hátra a filmből, de hogy enyhítsem, vagy éppen felcsigázzam a várakozást, itt egy 2 perces jelenet a végső filmből
+ Nem ugyanilyen fontos, de már 600.000 néző felett járunk youtubeon